Decibel, zajártalom, foglalkozási megbetegedés… ismerősen hangzó fogalmak, de mit is jelentenek, miért is fontosak tulajdonképpen? Mik azok a fülvédő eszközök és miért fontos a hallásvédelem, a hallásvédő fültok használata? Ismertetőnkben mindezek tisztázása mellett a hallásvédelem fontosságára szeretnénk a figyelmet felhívni.
Háttérinformációk
A hallható hangok frekvencia tartományába a 20 Hz-től a 20kHz-ig terjedő hangfrekvenciás rezgések tartoznak. A zajártalom szintje függ a hang hangnyomásának szintjétől, frekvenciájától és behatásának időtartamától is.
Az közismert tény, hogy a hangimpulzusok bizonyos változásokat okozhatnak az emberi szervezetben. Fontos tudni azt is, hogy ezek a változások lehetnek átmenetiek, mint például a növekvő pulzusszám, emelkedő vérnyomás, gyorsan bekövetkező fáradtság, figyelmetlenség, fejfájás, hányinger és egyensúlyzavar. Ezek a negatív hatások a zajexpozíció megszűnte után fokozatosan normalizálódnak. Ugyanakkor a magas zajszint miatt hallásunk tekintetében súlyos, maradandó károsodások is bekövetkezhetnek, melyek sajnálatos módon sem gyógyszerrel, sem hallókészülékkel sem javíthatóak a későbbiekben.
Léteznek olyan iparágak, ahol az ott folytatott munkatevékenység ideje alatt vagy azután, esetleg a foglalkozás jellege miatt idült egészségkárosodás léphet fel a munkavállalók hallásában. Jelentős például a zajterhelés az élelmiszer-, bútor- és textilipar, a gépgyártás, a fémmegmunkálás, a húsipar területén, de a sort még sokáig folytathatnánk. Tulajdonképp emiatt beszélhetünk foglalkozási megbetegedésről, aminek a megelőzése a munkavédelem kiemelt feladatai közé tartozik.
Egészségügyi határértékek
Az Európai Unió területén egységes hallásvédelmi határértékek vannak érvényben mind a statikus (80 dB), mind az impulzus jellegű (135 dB) zajoknál. A zajvédelmi előírások pontosan meghatározzák a bizonyos zajártalommal járó tevékenységek védőeszköz nélkül is biztonságosan végezhető idejét. Ha egy hétköznapi példát veszünk, akkor a fűnyírásnál (88dB) négy óra az az időtartam, amit a halláskárosodás veszélye nélkül nyugodtan végezhetünk. Ipari munkaeszközök tekintetében egy körfűrész (100 dB) például 15 percig nem okoz a hallásunkban gondot. Ugyanakkor egy légkalapács (115 dB) mellett csupán 30 másodperc elteltével már védőeszközt kell használnunk, ha meg szeretnénk óvni hallásunkat.
Milyen eszközök állnak rendelkezésünkre?
A zajvédő eszközök (füldugók, fültokok, sisakok) kiválasztásánál a legfontosabb szempont a megfelelő zajcsillapítás. Az esetek többségében magától a munkakörülménytől, illetve az alkalmazott technológiától függ az, hogy a füldugó vagy a hallásvédő fültok a legjobb választás a számunkra. A fejpánttal rendelkező zajvédő fültokok előnye, hogy más védőeszköz nélkül, akár önállóan is viselhetőek. A fejpántok több anyagból is készülhetnek (csak műanyagból, vagy műanyag borítású fémből), azonban fontos tudni, hogy a fém erősítéssel ellátott fültokokat, ha tevékenységünk során az áramütés veszélye fennáll, saját biztonságunk érdekében nem használhatjuk. Ilynkor hallásunk védelme szempontjából érdemes erre a célra használható speciális munkavédelmi eszközt választani. A hallásvédelem, a hallásvédő fültok használata kiemelt jelentőséggel bír a munkavédelem területén, de szerencsére léteznek olyan olcsóbb modellek is, amelyek feladatukat teljes biztonsággal ellátják, mindezt pénztárcabarát módon. Kínálatunkban ilyen alternatívákat is találhat.